„A pokol kapujából kerültem az Isten közelébe: az egri sánc tetejére.” - írja Gárdonyi Géza Egerbe költözéséről. Az Egri csillagok íróját mindenki ismeri, könyve, a Nagy  Könyv (2005) általános iskolában kötelező olvasmány. Otthona 1952 óta múzeumként működik.

Idősebb korában élete egyik legjobb döntésének tartotta Egerbe költözését. Végleges otthont akart építeni, ahol tanulással, olvasással és munkával töltheti idejét, miközben családját is nyugodt biztonságban tudhatja. Eger és a „kis falu a városban” – ahogyan otthonát nevezte – élete végéig magához láncolta. 1920-ban így nyilatkozott:
 „Valamikor réges-régen sokat küszködtem, nyomorogtam ebben a városban. Aztán elkerülve innen sorsom jobbra fordult, s hogy pénzhez jutottam, elhatároztam, hogy eljövök ide – magyarán mondva - jóllakni. Elégtételt venni a szenvedéseimért. Ekkor történt egy délutáni sétám alkalmával, hogy amint felfelé jöttem az úton, egy öreg anyókát pillantottam meg, akit azután meg is örökítettem fényképező masinámmal. Ez az anyóka talán Sors néne lehetett, mutatta meg számomra a kis házikót s a napsütéses őszi délutánon a fülembe súgta: Lásd, ezzel foglak kiengesztelni, ez lesz a te jövendőbeli otthonod, ahol megszületik majd lelkedben sok tarka mese, amit ezer éve gyűjtöttem.”
A kiválasztott ház, a környék egyetlen épületeként nagyon roskatag állapotban volt. Munkát, erőt nem kímélve néhány év alatt sikerült olyanná varázsolni, amilyenben Gárdonyi is jól érezhette magát. A családjának a kis ház mellett egy nagyobbat tudott építeni, így a hőn áhított magányt is megkapta úgy, hogy bármikor csatlakozhatott szeretteihez.  A helyiek őrzik azt a történetet, hogy a városból haza érkező Gárdonyit az utcabeli gyerekek mindig nagy örömmel várták, mert minden alakalomra tartogatott számukra egy-egy mesét. A mesélő írót a gyerekek körbevették, és háza kapujáig kísérték. E találkozások alkalmával kristályosodtak ki azok történetek, melyeket Gárdonyi lejegyzésre alkalmasnak ítélt. A mesemondó Gárdonyit vidámság, játékosság, ötletesség jellemzi.
            Éppen Törökországban tartózkodott, amikor meglepte őt a jó hír, hogy Eger városa neki adományozta a háza előtti szabad területet. Az író az Egri Híradóban áldotta „azt a szívdobbanást, amely megállította a várromok felett és itt tétette le vele végleg a vándorbotot.” Hamarosan megvásárolt a háza feletti területből három hold szőlőt, több mint száz négyszögölt a Mártonffy rétből, majd – már 1907-ben, annak örömére, hogy kimondták Csányi Molnár Máriával megkötött házasságának felbontását – övé lett az Eger határában lévő Savós nevű harmincholdas birtok is. Itt volt domb, völgy, rét, fenyves, nyaraló és gyümölcsös is. Régi álma, a Gárdonyi kúria bontakozhatott így ki. A Mártonffytól vásárolt földön botanikus kertet telepített, melynek csodájára jártak az egriek. Európai útjairól, többek között Törökországból, Olaszországból, Franciaországból hozott növényeket honosított meg. Hatalmas fenyők, tuják, virágok és egyéb dísznövények között sétálhatott esténként, amelyeket szinte kivétel nélkül maga ápolt. Az ehhez szükséges tudást eleinte könyvekből szerezte, később tapasztalata és gondos megfigyelései szerint kertészkedett. Házának környezete hamarosan megszépült, mindig ezrével virágoztak a növények, madarak csicseregtek, csend és békesség ülte meg otthonát. Falut teremtett magának a városban. A lakóházához közelebb eső kert volt a virágos kert, mélyebben feküdt a gyümölcsös és az úgynevezett sétakert. A két rész között kőfalat épített. A bokrok között és az utak mentén szobrok álltak. A ház körülbelül húsz méter hosszú lehetett, teljes hosszán tornác állt. Ha esett az eső, az író itt pipázgatott, sétálgatott.
            Egerben elérhette nagy álmát: az anyagi biztonságot és a függetlenséget.
Amikor a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották, Eger város közgyűlése úgy határozott, hogy a Takács utca nevét Gárdonyi Gézára módosítják. Így köszönte meg az író a városnak ezt az elismerést: „Életemben ide nyújtották nekem azokat a rózsákat, amelyeket csak halotti szemfödelemre várhattam volna, ez a nagy és nemes adomány megerősít engem lankadó munkabírásomban és szent fogadalmakra kötelez. Munkálkodok tovább az Istentől nekem osztott szerszámmal – holtomig – a nemzet művelődéséért és Egerért.”